" "

SZÉP-kártya elfogadási lehetőség a Micra-Metripond Kft.-től bérelt terminálok esetében

Bizonyára már Ön is hallott róla, hogy 2022. február 1-jétől 2022. május 31-ig SZÉP-kártyával  lehet hideg élelmiszert is vásárolni. Mivel a legfrissebb rendelet szerint az alszámlák (szálláshely, vendéglátás, és szabadidő zsebek) közötti átjárhatóság 2022. december 31-ig megmarad így mindegyik alszámláról lehet hideg élelmiszert vásárolni. Természetesen a korábban kijelölt szolgáltatások (szálláshely-, vendéglátás és szabadidő szolgáltatások) vásárlása továbbra is zavartalanul minden alszámláról megvalósítható.

Mind a három alszámlán lévő teljes pénzösszeg felhasználható hideg élelmiszer vásárlásra függetlenül attól, hogy mikor került az beutalásra. A vendéglátás alszámlára legfeljebb évi 150 ezer forint utalható, de ez nem azt jelenti, hogy ennyit lehet maximum hideg élelmiszerre költeni. Az újonnan és a már korábban beutalt összegeket egyaránt fel lehet használni mind a három alszámla esetén hideg élelmiszer vásárlásra.  (forrás:www.kormany.hu)

Azoknak a már meglévő ügyfeleinknek, akinknek a Micra-Metripond Kft. -től bérlet terminálja van és szeretnének a jövőben SZÉP – kártyát elfogadni,  csak annyi a teendője, hogy egy  emailben a micra@micra.hu címre TID azonosítója megadásával jelzi, hogy érdeklődik a lehetőség iránt és OTP partnerünk felveszi Önnel a kapcsolatot és tájékoztatja a részletekről és intézkedik a szerződés megkötéséről.  Azok a leendő ügyfeleink akik érdeklődnek a Micra-Metrpond Kft.-től bérelhető terminálokkal kapcsolatban azok ezen  a linken https://micra.hu/fizeto-terminalok/ tájékozódhatnak.